Egyet kell értenünk abban, hogy a kompromisszumokkal teli esküvő nem csak hogy nem jó, de egyenesen riasztó, ha belegondolunk, ez a helyzet a lemondásokat veszi alapul. Lemondani az álmokról aligha pozitív érzés. Ha életünk nagy napjának szervezése a lemondás körül forog, másképp, és nem jó értelemben lesz maradandó az élmény.
Mit tehetünk, ha kevés a pénzünk, de ki akarjuk hozni a maximumot a napból? Egyáltalán honnan tudjuk, hogy kevés a pénzünk? Mihez képest az? De nézzük meg a másik oldalt is, mielőtt továbbmennénk: korlátlan forrás áll rendelkezésünkre, mindenre jut, mindenből a legdrágábbra is. Azért a két véglet, hogy lássuk, a szervezési kérdések sok esetben egyáltalán nem pénzközpontúak.
Kezdjük a második esettel, amikor is nem vagyunk szűkében a pénznek. A legjobb helyet akarjuk, a legdrágább ruhát, a legfinomabb ételt, stb. Mit ronthatunk el, hiszen nincs gondunk, csak elő kell venni a bankkártyát és összeállnak a dolgok. Hm? Valóban? Talán itt a legegyértelműbb, hogy elkél a szervezési segítség, amit ki is tudunk fizetni. De miért fizetnénk, ha mi magunk is fel tudjuk hívni a szolgáltatókat, és amúgy is a mi napunk, el tudjuk dönteni, hogy mi a jó nekünk! Tegyük fel, hogy ügyesek, türelmesek és szerencsések is vagyunk és valóban minden összeáll.
Aztán eljön a nagy nap! Ott állunk félig felöltözve, vágyakozó pillantásaink a legdrágább és legszebb ruhánkra tévednek, mindez az álomhotel egyik álomszobájában velünk történik….
…. amikor megjelenik valaki és kérdez valamit, amiben nekünk kell döntenünk. És ezzel elkezdődik a problémák nyitótánca, egy végtelenített sor, melyben egymás után lépnek színre a döntéseinkre váró szereplők. Olyan táncosok ők, akik perdülnek, fordulnak, s rögvest magukkal is sodornak. Érkeznek az egyre zavarosabb helyzetek, melyek megoldása ránk vár, hiszen mi vagyunk a napunk szervezői, ránk minden percben szükség van! Lazán leintjük a sminkest, a fodrászt, átlibbenünk szemrevételezni az asztalokat, hiszen mindjárt jönnek a vendégek, egy mosoly ide, egy másik oda, hiszen a dekoros csak a mi szavunkra vár, a zenészek hosszabbító után könyörögnek, átfut rajtunk a kétely, miért nem a szálloda munkatársát kérdezik? A fotós a forgatókönyv utolsó változatát várja, mindeközben előtűnik egy újabb zuhany víziója, a szó átvitt és szó szerinti értelmében is, mert még csak délelőtt tíz óra, de már sokadszor izzadtunk le, míg az összes barátnőnk csak most eszmél a tegnapi party pezsgőmámoros felhőjéből nekünk észnél kell lenni! Közben újabb emberek érkeznek, ezen a ponton megkérjük anyánkat és a leendő anyóst, hogy vegyék ki a részüket és intézzék már el, hogy a bérelt kocsi ehhez a bejárathoz és ne a másikhoz álljon, szerezzenek már egy hosszabbítót és keressék meg a vőfélyt!
Mindeközben a sminkesünk és a fodrászunk unottan mered maga elé a szobánkban, mi a szálloda folyosóit szeljük, csapzott hajjal, idegesen, s eme lélektani pillanatban kinyílik egy ajtó és megjelenik életünk majdani párja. Egymásra segélykérő pillantásokat vetünk, ő nem találja a nyakkendőt, mit a józan eszünket, de valahogy majd csak túl leszünk az egészen. Csekély vigasz, hogy egyszer minden véget ér….
Órákkal később rezignáltan állapítjuk meg, hogy milyen jó és szép nap volt, igaz, hogy a vendégekre alig maradt idő, azt sem tudjuk melyik ajándékot kitől kaptuk, hogyan zajlott a ceremónia és az egész, de majd visszanézzük a felvételen….és mielőtt megnyugodhatnánk, a leszálló éj csendes, mondhatnánk sunyi leple alatt történt valami, ami a hajnali eszmélésünket újabb próba elé állítja…..folyt. köv.
