„Keverd a szíved napsugár közé,
készíts belőle lángvirágot,
s aki a földön mellén viseli
és hevét kibírja, ő a párod.”
Vass Nóra vagyok, a bemutatkozásnál már néhány szóban elmondtam, miért hoztam létre a Menyegző Műhelyt.
Küldetésem, hogy a szertartásotokban ott legyen minden, ami igaz: őszinteség, szeretet, valódi kapcsolódás – az a láthatatlan, mégis mindent átható energia, ami két lélek találkozásából születik. Hiszek a természetességben, a napfény erejében, a szél üzenetében és abban, hogy bizonyos pillanatok időtlenné válnak, ha hagyjuk őket megtörténni.
A szertartás számomra szent tér. Egy olyan pont az időben, ahol két út összefonódik, és ebből valami egészen új, életre szóló egység születik.
Életem során mindig emberekkel dolgoztam – gyerekekkel, fiatalokkal, alkotókkal, művészekkel. Pedagógus, szerkesztő, kurátor, kommunikációs szakember és marketing közgazdász vagyok, ezért a stabilitás, az átgondolt tervezés és a következetesség számomra természetes alapérték. Coachként és spirituális életvezetési tanácsadóként pedig vallom, hogy a lelki jelenlét, a finom rezdülések meghallása elengedhetetlen ahhoz, hogy a szertartás valóban rátok hangolódjon.
Publikáló szerzőként a szavak ereje olyan kincs, amelyet örömmel osztok meg veletek: legyen szó fogadalomról, köszöntőről vagy arról a bizonyos meghitt mondatról, ami a pillanatot örökké tartóvá teszi.
Okleveles esküvőszervezőként és szertartásvezetőként kísérem azokat a párokat, akik életük egyik legszebb időszakát élik és szeretnék ezt olyan formában megünnepelni, amely valóban róluk szól.
A szimbolikus szertartás nem jogi aktus, hanem egy személyre szabott, érzelmekre hangolt, kreatív és lélekemelő ceremónia. Szabadon választott helyszínen tartható – erdőben, kertben, tóparton vagy akár egy eldugott, hangulatos kúriában –, és teljes egészében a ti történetetek köré épül. Nincsenek kötöttségek, csak lehetőségek. Itt születik meg az a pillanat, amelyet a szívetek ír, és én segítek, hogy tökéletes legyen.
Az anyakönyvvezető hivatalos, jogi ceremóniát tart, míg a szertartásvezető teljesen személyre szabott, érzelmekben gazdag ünnepet hoz létre – ott és úgy, ahogyan nektek a legszebb. Ez a szabadság adja a varázslatot.
Tekintsetek rá a Blogra, mert a szertartásról és a ceremóniákról is találtok bejegyzést!
Vedd fel velünk a kapcsolatot és
foglalj időpontot egy ismerkedő, célkitűző beszélgetésre!

Az esküvő hangulatát a részletek teszik felejthetetlenné. A Menyegzőműhely csapata megtervezi és megvalósítja az álmaitokhoz illő dekorációt – legyen szó virágkompozíciókról, asztaldíszekről vagy komplett helyszíndekorról. Színvilágban, stílusban és anyaghasználatban is személyre szabott megoldásokat kínálunk, hogy minden tökéletes összhangban legyen.

A szervezés lehet öröm is – ha jó kezekben van. Mi levesszük a vállatokról a terhet, és a teljes folyamatot a háttérből koordináljuk: szolgáltatók, időzítés, egyeztetések, költségtervezés. Tapasztalatunkkal és precizitásunkkal garantáljuk, hogy az esküvőtök gördülékenyen, stresszmentesen és a terveitek szerint valósuljon meg. Ti csak élvezzétek a pillanatot.

Az esküvő legmeghittebb része a szertartás – ahol minden rólatok szól. Egyedi, személyre szabott szöveggel, bensőséges hangulatban vezetjük le a ceremóniát, akár szabadtéren, akár különleges helyszínen. Empátiával, humorral és igazi szívvel-lélekkel tesszük emlékezetessé a pillanatot, hogy az „igen” valóban a ti történetetekről szóljon.

A nagy napon minden perc számít, és minden részlet fontos. Menyegzőmester-asszisztenciánk gondoskodik arról, hogy a forgatókönyv hibátlanul kövesse az elképzeléseiteket – a vendégek fogadásától az utolsó koccintásig. Diszkréten, de hatékonyan koordinálunk mindent, hogy ti gondtalanul, örömmel élhessétek meg életetek legszebb napját.